2010. szeptember 10.
Nikolett, Hunor napja

Július 12-én, hétfőn fél ötkor megkezdte a felkészülést a következő bajnoki szezonra a Békéscsabai Előre NKSE - tudósít a csabai kézilabda klub hivatalos honlapja.
Az edzéseket egyelőre a főiskola sportcsarnokában tartja Mátéfi Eszter vezetőedző és segítője, Bohus Bea, a Városi Sportcsarnok parkettáját ugyanis teljesen felújítják, így a játékteret még nem tudják használni a sportolók. A játékosok két csoportban, hétfőn és kedden délelőtt a Sportkórházban alapos sportorvosi és terhelésdiagnosztikai vizsgálaton vesznek részt, az itt kapott eredmények nagyban segíteni fogják a szakmai stáb munkáját.
Az első edzésen nem vett részt a térdműteten átesett Kudor Kitti, a junior válogatottal Dél-Koreában tartózkodó Drávai Gyöngyi és az ifjúsági válogatottal Svédországban szereplő Gávai Szonja.
Időközben kialakult a felkészülés progamja. A lila-fehérek először július 29-én játszanak edzőmeccset a Dunaújvárossal, idegenben. Az augusztus 14-15-ei békéscsabai felkészülési tornán a hazaiak mellett itt lesz a Debrecen, a Toulon és Kolozsvár. A csapat felkészülési programjáról itt találhatnak bővebbet.
Hír még a csapattal kapcsolatban, hogy főiskolás világbajnok lett a Békéscsaba két játékosa, Cifra Anett és Kelemen Éva. A nyíregyházán megrendezett kontinens-találkozón a magyar együttes vezetésében Varga József szövetségi edző mellett részt vett Bohus Bea, a csabaiak másodedzője is.
(elorenkse.hu - Csaba Rádió)
A Reggeli eheti kérdése: Hatféle bérletet kínál a megye hét kulturális intézménye programjaira a hamarosan nyíló Ibsen Ház. Érdekli a lehetőség?